2015. szeptember 26., szombat

Őszelő a Hargitán

Őszi kánikulában hegyeinkbe kívánkoztunk, választás a Hargitára esett: túra útvonalunk Hargitafürdő- Madarasi-Hargita. Már három évvel ezelőtt jártunk itt, igaz akkor nagy hóban, hidegben most meg napsütésben, melegben indultunk el.

Az őszi színes falevélkavalkád kezdő színpalettája fogadott Hargitafürdőn, ahol elhagytuk az autónkat és gyalogosan vágtunk neki a hegynek. 


Kék sávjelzést követtünk végig. A régi kopott jelzéseket újak kísérik, így eltévedni nem lehet, hacsak éppen siketfajd fotóvadászat nem térit el kissé a kijelölt útvonaltól, ahogyan minket. Sajnos használható fotók nem készültek, talán majd legközelebb :)



Nyomolvasásra is volt alkalomunk.



Kékül, piroslik lassan-lassan már minden kis bogyó:
boróka

fekete és vörös áfonya

Kora délután a Madarasi-Hargita  (1800 m) csúcsa látszott felhőktől árnyékoltan, de


mi még vártunk a meghódítására, kis kitérőt tettünk. Elgyalogoltunk a közelben található Szökő vízeséshez:

Kellemes hűsítő pihenő után úgy döntöttünk, hogy követjük a Rekkencs Tanösvény jelzéseit, és ellátogatunk a Szökő-láphoz is.

Késő délután villámlás és dörgés kíséretében a csúcshódítás után, megkerestük szálláshelyünket és erőt gyűjtöttünk a másnapi visszaútra.

Kora reggeli napfelkelte után elindultunk, s közben messziről csodálhattuk a Nagyhagymást, Egyeskőt, Ecsémet


és más csúcsokat, hegyvonulatokat. Délre már vissza is  értünk Hargitafürdőre.

Read more...

2015. szeptember 21., hétfő

Ősziségek

Amikor mindenki másképp egyforma. Egyformán szép:
bánáti sáfrány (Crocus banaticus).
 

 





Read more...

2015. szeptember 10., csütörtök

Meglepke

Se túl borús, sem annyira derűs reggelen, hogy napfényen táncoló pillangón járhasson az eszem: ő volt az erkélyen. Pilledt mozdulatlan tűrte a fotózást, mintha nem hogy táncnyi, de még szárnyitogatásnyi energiája sem volna. Kattogtattam. Ilyen volt, mielőtt lenge lepkéül mégis tovaszállt.




Határozókban rezedalepkeként (Pontia daplidice) azonosítottam, aztán hamar kiderült, csaknem azonos vele a keleti rezedalepke (Pontia edusa), mely talán valószínűbben fordul elő minálunk. Egy évben márciustól októberig kettő-négy nemzedékük repül, így szeptemberben ez egy harmadik-negyedik generációs egyed lehetett. Nevéhez illőn a rezeda a kedvence, ám más keresztesvirágúakat is látogat. Nem ritka, nem védett, ám szép meglepetés így tömbházerkélyen.

Read more...

2015. szeptember 6., vasárnap

Őszköszöntő


Halk motozása hallik a Nyárnak,
sóhaja csendes, lépte már fárad.
Megsimít néhol bokrokat, erdőt,
lankadó vándort, kócos tekergőt.

Emlékek ezrét szívébe rejtve
búcsúzik vígan, s indul nevetve.
Így szól az Őszhöz: - Jöjj csak, már várnak!
Légy gondos gazda, őrizd a tájat!

Mentovics Éva: Őszköszöntő


Read more...
Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP